Rio Paralimpia 2016

Milyen okból csökkentették a paralimpiai sportolók díjazását?

Kunhalmi Ágnes (MSZP) vs. Rétvári Bence: Nemzeti bázis

Önök szerint a Himnuszt is csak félig kellene lejátszani a paralimpián?

Dúró Dóra (Jobbik) vs. Rétvári Bence: Nemzeti bázis

Paralimpia 2016: Hazatértek paralimpikonjaink

Több száz fős lelkes tömeg, családtagok, barátok, sporttársak, szurkolók hatalmas ovációval és virágcsokrokkal fogadták kedden kora este a Liszt Ferenc repülőtéren a riói XV. paralimpiai játékokról hazatért magyar sportolókat. Az egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet nyert magyar delegáció gépe közel háromnegyed órát késett, így 19 óra után néhány perccel landolt. Az egyetlen magyar riói győztes, az úszó Tóth Tamás lépett ki elsőként a tranzit ajtaján. Aranyérme mellett egy Vasas-sál lógott a nyakában, az elsők között a piros-kék klub elnöke, Markovits László gratulált neki egy virágcsokor kíséretében. Az elnök büszkén hangsúlyozta: a Vasas a paralimpiát is rendkívül eredményesen zárta, akárcsak az augusztusi olimpiát, amelyen Szász Emese, Hosszú Katinka és Szilágyi Áron révén öt e...

Paralimpia 2016: Kialudt a láng Rióban (videón a teljes ceremónia)

XV. Nyári Paralimpia Rio 2016 A helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepségen kialudt a láng Rio de Janeiróban, s ezzel befejeződött a XV. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely szeptember 7-én kezdődött. A brazíliai viadalon 22 sportágban küzdöttek a résztvevők, 164 ország több mint 4000 sportolója, köztük 43 magyar vett részt. A piros-fehér-zöld küldöttség egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet szerzett. Bár néhány szektort a koreográfia miatt lezártak, ezt leszámítva a legendás Maracana Stadion lelátójának nagy része megtelt a mintegy háromórás ceremóniára, amellyel a házigazdák a sportolók és a lebonyolítást segítő önkéntesek előtt kívántak tisztelegni, s amelynek központi eleme a hang és a zene volt. A paralimp...

“Miért tesznek különbséget két ugyanolyan érem, két ugyanolyan siker között?”

Varga László (MSZP) kérdez – Rétvári Bence válaszol: Nemzeti bázis

A Magyar Paralimpiai Csapat eredményei a XV. Nyári Paralimpiai Játékokon

// Frissítés:  Túlteljesítették az elvártakat a magyar paralimpikonok: A XV. Nyári Paralimpiai Játékokon részt vevő Magyar Paralimpiai Csapat tagjai: Infó: Magyar Paralimpiai Bizottság Végleges statisztika: 18 érem, 47. helyezés: BBC / Sport

Paralimpia 2016: Tóth Tamás viszi a magyar zászlót a záróünnepségen

A küldöttség eddigi egyetlen aranyérmese, Tóth Tamás viszi majd a magyar zászlót a riói paralimpia vasárnap esti záróünnepségén, a Maracana Stadionban. Ezt pénteken este jelentette be a sportolók előtt Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, aki azt mondta: a döntést nagy tapsvihar fogadta. A Vasas 24 éves úszója, Tóth Tamás, aki az S9-es sérültségi kategóriában versenyez, négy éve, Londonban két ezüstérmet nyert, itt Rio de Janeiróban pedig a hétfői bronz (100 gyors) után pénteken este első lett 100 méter háton, megszerezve ezzel az első magyar aranyat. A záróünnepség magyar idő szerint hétfőn hajnali 1 órakor kezdődik. MTI

Paralimpia 2016: Kálmán Krisztina hatodik lett – Befejezték paralimpiai szereplésüket a magyarok

Kálmán Krisztina a hatodik helyen végzett az F32-es sérültségi kategória súlylökő döntőjében a paralimpia szombati versenynapján, s ezzel a magyarok befejezték szereplésüket Rio de Janeiróban. Az autóbalesete után kerekesszékbe kényszerült 29 éves váci sportoló 2,14 métert ért el az Olimpiai Stadionban rendezett fináléban, s ezzel egy riválisát sikerült megelőznie. A számot a tunéziai Maroua Brahmi nyerte 5,76 méterrel. A látássérült kerékpáros, Butu Arnold Csaba nem állt rajthoz az országúti mezőnyversenyben, mert pilótája, Garamszegi László megbetegedett, így a duó nem tudta vállalni a szereplést. A magyarok egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárják a paralimpiát, amelynek záróünnepségét vasárnap este – magyar idő szerint hétfőn hajnali 1 órától – rendezik. M4 Sp...

Paralimpia 2016: Befejezték szereplésüket a magyar úszók

Két magyar volt érdekelt a délelőtti úszó előfutamokban, de egyik sem jutott be az esti döntőbe a riói paralimpia szombati versenynapján. Illés Fanni (S6) és vasasos klubtársa, Kézdi Réka (S5) egyformán 100 méter gyorson próbálkozott. Előbbi 1:23.88 perccel futamában negyedik, összesítésben pedig 10. lett – a nyolcas döntőhöz legalább 1:22.39 perces idő kellett. Kézdi Réka hatodikként csapott a célba előfutamában, s 1:40.45 perces eredménye összesítésben a 11. helyre volt elegendő. A tízfős magyar úszócsapat ezzel befejezte szereplését Rióban. Sós Csaba szövetségi kapitány előzetesen azt mondta, 4-6 érmet remél, a mérleg végül egy arany, két ezüst és öt bronz lett. Az első hely Tóth Tamás nevéhez fűződött (100 m hát, S9-es sérültségi kategória), Pap Bianka (100 m hát, S10) és Sors Ta...

Paralimpiai bajnok Tóth Tamás!

A kilencedik versenynapon megszületett a magyar küldöttség első aranyérme a riói paralimpián: Tóth Tamás pénteken elsőként csapott a célba az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számának döntőjében. A négy éve, Londonban két ezüstérmet nyert Tóth Rióban eddig egy bronznál tartott, azt hétfőn nyerte 100 gyorson. A délelőtti előfutamból a negyedik idővel jutott be az esti döntőbe, ahol 50 méternél ötödikként fordult, de aztán csapásról csapásra jött fel, és a cél előtt 15 méterrel már az élen volt. Bár a kínai Liu Hsziao-ping és az ausztrál Brenden Hall is szorongatta, remek hajrájával végül mindenkit maga mögé utasított, és elsőként ért a falhoz. “A korábbi versenyeimen mindig erősen kezdtem, és azok nem is sikerültek úgy, ahogy szerettem volna. Most miközben vártam, hogy a...

Paralimpia 2016: Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert 50 méter háton!

Fotók: Magyar Paralimpiai Csapat facebook Az úszó Vereczkei Zsolt az S5-ös sérültségi kategóriában bronzérmes lett 50 méter háton a riói paralimpián. A rutinos úszó hetedik olimpiáján vesz részt – ezúttal szabadkártyával indulhatott –, mindegyiken sikerült érmet szereznie, sor ezúttal sem szakadt meg. „Nehéz megszólalni – mondta a döntő után az M5-nek nyilatkozó, a könnyeivel küzdő Vereczkei. – Sok nehézségen mentem keresztül az elmúlt pár hónapban. El sem hiszem, hogy sikerült érmet szereznem. Többször ránéztem, az eredményjelzőre, hogy jól látom-e, és a magyar szurkolókra, akik ünnepeltek. A célom az éremszerzés volt, de a délelőtt nem sikerült túl jól. Mégis erőre tudtam kapni, és negyven alá bejönni.” Vereczkei 1992-ben, 1996-ban és 2000-ben aranyérmes lett, azt követően három alkalomm...

  • 1
  • 2
  • 4