Share This Post

Éremtáblázat / FINA 2017 / Hírek / Kiemelt hírek / Sport / Úszás / Videó

FINA 2017 – Hosszú Katinka második aranyával koronázta meg hazai vb-jét

A Duna Arénában a vizes világbajnokság zárónapján zsinórban harmadszor, összességében pedig már negyedszer lett világbajnok női 400 vegyesen Hosszú Katinka.

A bajai úszósztár – aki nagy világversenyeken (olimpia, vb, Eb) legutóbb a 2012-es londoni ötkarikás döntőben nem tudott nyerni – a legjobb idővel várhatta a finálét, a szurkolók elképesztő őrjöngése közepette lépett be a medencetérbe.

A rajt után a magyar szupersztár elsőnek jött fel a víz alól, s pillangón nagyjából fél testhossz előnyt dolgozott ki. Háton a várakozásoknak megfelelően növelte előnyét, így az elődöntővel ellentétben a japán riválisának ezúttal esélye sem volt arra, hogy a közelébe férkőzzön. A mezőny egyik legjobb gyorsúszójaként esélyt sem hagyott a többieknek, s 4:29.33-as világbajnoki csúccsal, pályafutása harmadik legjobb eredményével ért célba.

 

Első útja férjéhez, egyben edzőjéhez, Shane Tusuphoz vezetett, majd egy magyar zászlóba takarózva hagyta el a medenceteret.

Hosszú 2009-ben Rómában, 2013-ban Barcelona és 2015-ben Kazanyban is megnyerte ezt a számot, ő az első női úszó, aki 400 méter vegyesen négyszer is a dobogóra állhatott, már korábbi három sikere is egyedüli rekord.

Hosszú Katinka korábban 200 vegyesen is triplázott, miután akárcsak két éve, ezúttal is megvédte vb-címét.

A 28 éves háromszoros olimpiai bajnok így két arany- (200 és 400 m vegyes), valamint egy ezüst- (200 m hát) és egy bronzéremmel (200 pillangó) zárta a világbajnokságot.

Hosszú 13. világbajnoki érmét szerezte, ezzel a magyar ranglistán behozta Cseh Lászlót.

Hosszú Katinka legnagyobb eredményei:

Olimpiai bajnok: 400 vegyes, 100 hát, 200 vegyes – mind 2016; olimpiai 2.: 200 hát – 2016

világbajnok: 400 vegyes – 2009, 2013, 2015, 2017; 200 vegyes – 2013, 2015, 2017; vb-2.: 200 hát – 2017; vb-3.: 200 vegyes – 2009; 200 pillangó – 2009, 2013, 2017,; 200 hát – 2015

Európa-bajnok: 200 vegyes – 2010, 2012, 2014, 2016; 4×200 gyorsváltó – 2010, 2016; 200 pillangó – 2010, 2012; 400 vegyes -2012, 2014, 2016; 100 hát – 2014; 200 hát – 2016); Eb-2.: 400 vegyes – 2008, 2010; 4×200 gyorsváltó – 2012; 200 gyors – 2014; 100 hát – 2016; Eb-3.: 200 pillangó – 2014; 4×200 gyorsváltó – 2014

13-szoros rövidpályás világbajnok (2 – 2012; 4 – 2014; 7 – 2016), 10-szeres rövidpályás Európa-bajnok (3 – 2012; 1 – 2013; 6 – 2015)

M4 Sport

Katinka Hosszu facebook

Az éremtáblázat végeredménye:

Share This Post

Leave a Reply